A kockás-véletlenes könyvet nem igazán sikerült olvasni. Többnyire azért, mert újabban csak várakozás és buszozás közben van rá időm, és az utóbbi pár napban ezek vagy elmaradtak, vagy volt beszélgetőtársam. Persze ez a szünet is úgy jött mint kereskedelmi adókon a film legérdekesebb részénél a reklám, mert az utolsó bekezdés, amit sikerült elolvassak (majdnem a buszon maradtam miatta ott ahol le kellett volna szállni), nagyon kíváncsivá tett.
Egészen konkrétan arról van szó, hogy a főszereplő megtalálja egy kártyalap alatt a dobókockát, és elhatározza, hogy ha 1-et dob, akkor megerőszakolja a felesége barátnőjét, aki pár perce aludni ment egy másik szobába (de valószínűleg ez a nő nem ellenkezne), különben ő is békésen elvonul aludni.
Na... Ez lenne életem "legnagyobb" időhiányhoz kapcsolódó problémája.
S akkor vegyük azt az egyetemes munka-idő viszonyt, ami szerint a hátralévő idővel fordítottan arányosan növekszik a hátralévő munka mennyisége. A kis életemről idő-kihasználás-tanagyag-fejbetömés-pénz-megmarad-mindenhova-időben-eljutunk-mert-képesek-vagyunk-átvergődni-bármilyen-forgalmi-akadályon témájú stratégiajáték-szerűséget lehetne modellezni, amiben a nehézségi szint a tanárok hangulatának, jóindulatának, korrektségének, és szervezési készségének a függvénye.
Hol is tartunk? Nyár óta több mint duplájára nőtt a szabad percek értéke! És még a piacon is hiány van belőlük, pedig potenciális vásárló lennék.
Utolsó kommentek