Kellemetlen dolog kötelességből, azaz munkahelyi elvárások miatt ajándékot vásárolni, főleg ha nincs ötlet, vagy ha drága dolgot kell venni, és ráadásul sokat is. Én mindig is elítéltem az ilyesmit, mert ilyenkor kerülnek az emberhez a leghaszontalanabb lomok, és véletlenül sem azok a csokik, italok, esetleg illatszerek, amiket a célszemély szeret. Ilyenkor az ajándékozó 80%-ban csak arra figyel, hogy legyen valami komolynak kinéző, lehetőleg olcsó vacak, amivel le lehet tudni az ajándékozást.
Valószínűleg hasonló meggondolásból kerülnek ilyenkor a besásárlóközpontba jól látható helyre, hatalmas mennyiségben azok az olcsóbb fajta parfümök, amiket még egy kis valamivel egy jó nagy műanyag valamibe tesznek, aztán bedobozolják, hogy legyen mutatós. Ezt az egészet pedig az olyan emberek kedvéért gyártják sorozatban, akiknek annyi a kreativitásuk mint apácazárdában az óvszerautomata, és ha még sok ilyen terméket csomagolnak előre, a negatív számokat is be kell vonni a kreativitás-mércébe a megszokott nullától tízig mellé.
Na de visszatérve a muszájajándékokhoz... Volt szerencsém tegnap egy hasonlónak tanúja lenni, mert balszerencsémre az anyukám akkorra időzítette ezt, amikor hazajöttem és elmentünk együtt egy hiprmarketbe. Mivel ő nem akarta a fennebb említett 80% sablonját követni adjunk a presztízsre vélhető jelige alatt, a szőrszálhasogatás határát súroló ritka gondossággal igyekezett összeválogatni az ajándékokat. Kb 10 igen kövér molett hölgynek szándékozott A-tól Z-ig ugyanazt venni. A számtalan variáns közül a végső a következő lett: pezsgő, helyi szinten drága erős-közepes kategóriájú csoki és kávé. Végig nagy hangot adtam a protokollajándék ellenzésének, és hogy minek kell ebből ekkora ügyet csinálni. Úgy viselkedtem néha, mint egy hisztis gyerek, aki ahelyett, hogy bepakolna egy halom csokit a kosárba, inkább kipakolja, mert anyukámnak nincs érzéke a nem túl drága, de mégis minőségi megoldásokhoz, és sehogy sem akarta elfogadni az én variánsomat. Ráadásnak ott volt a magassarkú csizma a lábamon, amiben kínok kínját éltem át pár óra járkálás után (magassarkú azért, mert nem volt különösebb gyaloglás és álldogálás betervezve). Minden elismerésem az anyukám idegzetének, mert néma méltósággal tűrte minden muszájajándékellenes megnyilvánulásomat. Az az igazság, hogy ő sem szereti az ilyesmit, de ez egy olyan dolog, amit elvárnak az embertől. És nem csak ő kell megajándékozza az igen kövér molett hölgyeket csokival és egyébbel. Nem tudom, hogy 500-600 km-rel nyugatabbra mi a helyzet.
Általában ez a fajta ajándékvásárlás tompítja a Karácsonyt fényét és teszi az ünnepet egy kereskedelmi valamivé. Ebben az évben a közelembe férkőzött a Karácsony körüli utálkozás. Sajnálom.
Utolsó kommentek