Ha kihívásra és kalandra vágyom, nem feltétlenül kell a konyhánál messzebb mennem. Az egyik nehézségi faktor (egyelőre) a konyhai mérleg hiánya, a szemmérték vagy érzés szerinti súlymérés pedig sosem volt az erősségem.

Ma időmilliomosnak éreztem magam és különösen vágytam egy kis konyhai kihívásra, és nudlit, más néven angyalbegyerőt készítettem. Ehhez 800 g burgonya (pityóka, krumpli: kinek hogy esik jól), 300 g liszt és még egy-két apróság szükséges. Fogtam 4 db szép, méretes burgonyát, és jobb híján összehasonlítottam a tömegüket majdnem 1 l vízzel, mert kb annyi kell legyen veszteséggel együtt. Sajnos, nem rendelkezem egy érzékenyebb mérleg képességeivel, és - mint utóbb kiderült, én másfél kg krumplit főztem meg az ebédhez, és igencsak elcsodálkoztam eleinte azon, hogy mi a fészkes fenétől ragad a massza, és miért lesz taknyos a nudli, miközben fő. Persze aztán leesett, hogy valamit kéne javítani a helyzeten. Gyúrtam még egy kevés lisztet a tésztába, aztán még egy keveset, aztán még... amíg majdnem 1 kg lisztet felvett. Jó sok ideig gyúrtam rendületlenül, hol röhögtem, hol szidkozódtam, és végig azt hittem, hogy már csak egy lehelletnyi lisztet kell hozzáadjak a tésztához.

Végül használható lett, de egy hadseregre való mennyiség várt további feldolgozásra. Aztán elkészült belőle a mai ebéd és a holnapi, plusz egy kevés extra. És már nem bírtam tovább, túl sokat izzadtam a konyhában, meg kellett váljak a maradéktól, ami mellesleg több volt, mint amit felhasználtam. Most biztos egy kóbor állatt lakmározik belőle, és biztos szid, amiért egy része még mindig ragad.

A mi adagunk a sok szerencsétlenkedés ellenére isteni lett. Remélem, meg tudom állni, hogy ne faljam fel késő este a holnapi adagot.