Rövid ideig időmilliomosnak érzem magam és lustálkodom vagy épp egyszerre "veszem elő" az összes hobbymat, esetleg csatangolok a városban. Ez sajnos annyira nem is igazi vakáció. Épp csak az első napokban lehetek időmilliomos, mert a végére maradt egy vizsgám, de az is lehet, hogy 2. (Épp ezekben a percekben próbálom meglesni, hogy mi a helyzet, de egyrészt a tanárok lassan javítanak, másrészt az internetes jegynézegetős rendszer rémes.)
Lelki vonzata is van szinte minden vakációmnak, mert ezek olyan mérföldkő-szerűségek, ahol megállok és visszanézek. Fontosnak tartom, hogy kiértékeljem az elmúlt néhány hetet vagy hónapot egy-egy reggeli lustálkodás közben, és döntsek változtatásokról vagy olyan dolgokról amiket megtartok. Nem kell azt hinni, hogy ezek olyan szándékos, idegeket megfeszítő gondolkodást igényelnek. Amikor sehova sem rohan az ember, ideje jut egy kicsit magára is. Aztán jönnek a gondolatok maguktól.
Az elmaradt vizsgá(i)m ellenére több pontot adok magamnak (materialista emberek számára ez a legkézenfekvőbb érték-kifejezési forma), mint a nyári vakáció elején vagy tavaly télen. Úgy érzem, fejlődtem emberileg, és ha ez nem is látszik meg kilométerekről, azért engem mégiscsak boldogít. A régebben leírt tanulási technikám is egész jól bevált, mert azok a vizsgák, amik megvannak, jól sikerültek. Még ösztöndíjra is van remény. A legjobb dolog, ami mostanában történik velem az párkapcsolatom. Nem csak a mennyország különböző szintjeinek a bejárása miatt, hanem azért is, mert Ő az, aki segített abban, hogy más színekben is lássam a világot, mint eddig. Amúgy pedig korántsem tökéletes minden, de könnyebben megy tolerálni olyan dolgokat, amiket nem szereretek, vagy bátrabban küzdök meg a szembejövő problémákkal.
Utolsó kommentek