Tavaly, a Föld napján figyelmeztettem egy ismerősömet, hogy kapcsolja le este a villanyt egy órára. Azt mondta erre, hogy hülyeség. Ő dolgozni fog abban az időpontban, amikor a hivatalos villanyoltás zajlik, tehát a számítógépe be lesz kapcsolva, a lámpát még meglátja, de azt amúgy is hangyagolni szokta, világít a képernyő annyit amennyit kell. Végül mégis úgy hozta a sors, hogy együtt töltsük a Föld napja estéjét, méghozzá villany nélkül, mert elég volt egy-két gyertya fénye ahhoz, ami akkor történt a szobámban. Másnap reggel, ébredés után meg is jegyeztük, hogy nicsak, mégsem volt bekapcsolva a szobánkban semmi elektromos dolog, sőt, még azt a bizonyos egy órát is túlteljesítettük. Azóta is együtt vagyunk, és néha, gyertyafénynél, eszünkbe jut, hogy milyen furcsán, és milyen szépen összejöttünk. Pont akkor, úgy istenigazából egyikünk sem vágyott tudatosan társra. Nem volt semmi eltervezve. S aztán az lett belőle, ami most is van. Ezek után nálam, és talán nála is, az a bizonyos környezetbarát-nap más értelmet kapott. Mondhatjuk úgy is, hogy ez a mi privát nem-műanyag Valentin napunk (mert a hivatalosra azt mondjuk, hogy műanyag).
Fizikai értelemben nem voltunk elsők egymásnak, de ez alatt az egy év alatt rájöttünk, hogy azért mégiscsak azok vagyunk, a soha nem tapasztalt mindenféle élmény miatt, amiket szerintem csak akkor él át valaki, amikor valóban szerelmes.
Utolsó kommentek