Ennyit aludtam vasárnapról hétfőre, hogy befejezzem a legfélelmetesebb projektet. Persze este 9-kor még úgy tűnt, hogy még csak három óra, és megszületik a végleges forma, aztán éjfélkor is úgy láttam, hogy 3-ra elkészül. Végül szőröstől-bőröstől reggel fél 8 előtt lett meg, de arra sem mondhatom, hogy tökéletes, szépséghibamentes mű. 8-kor volt a leadás.
A projektezésben az volt a jó, hogy csapatmunka volt. Ketten kellett alkossunk. A találkozás nem okozott problémát, mert közel lakunk egymáshoz, és amúgy is barátnők vagyunk. Ebben az a jó, hogy mégsem savanyodunk bele annyira a szorgoskodásba, mert van még egy ember akihez szólni lehet, és időnként szidni a közös ellenségünket amelyik a hardware-es tantárgyaknál üldöz: rézfaszú baglyot. A társam végig kitartott mellettem, reggel együtt mentünk rohantunk projetet leadni.
A leadás végeztével úgy néztünk ki, mint aki normális ember módjára 8 (vagy több) órát aludt, mert annyira feldobott a tény, hogy megszabadultunk egy szörnyű dologtól. Aztán következett az alvás pótlása. D.e 11-től d.u 4-ig aludtam, de 4-kor csak azért ébredtem fel, mert felhívott a kedvesem. Az a nagy igazság, hogy csúnyán megvisel az éjszakázás.
Sajnos, sokminden nem megy úgy ahogy elképzelem. Valahogy másképp kéne felbecsüljem az időt, mert az visszatérő problémám, hogy kevesebb időt számítok egy feladatra, mint amennyi idő alatt valójában elvégzem. Ez pedig ahhoz vezet a kezdeti optimizmus után, hogy elégedetlen leszek magammal.
Utolsó kommentek