Elég feltűnő, hogy mostanában egyre szélesednek a hézagok a posztjaim között. Az az igazság, hogy néha olyannak érzem a blogomat, mint egy egyszezonos cipőt: csak rövid ideig érdekes, utána csak lapul a cipősszekrény mélyén, mert már nem talál a következő évben vásárolt holmiimmal, vagy csak egyszerűen röhelyes.
Az énblognak nincs konkrét meghatározása. Ha mégis ilyesmivel próbálkoznánk, azt mondjuk, hogy személyes dolgokat szokás leírni. De mennyire személyeset?
Nem azért pihentetem az írást, mert eseménytelennek és ingerszegénynek találom az életemet.
Az ismerősi körben nagy kavarodásokat lehet okozni egy-egy esemény leírásával, vagy már csak azzal is, hogy miért szerepel a nevük, vagy utalások rájuk nézve, amik bővebb ismeretségi körben egyértelműek. Olyan dolgok is vannak, amiket nem szeretnék a nagy nyilvánosság elé vinni.
Ezen túl mindenféle apróságba beleakadok: a sablonokat piszkálom, vagy a bemutatkozásomat. Valamivel mindig baj van.
Igyekszem valahogy túltenni magam ezen a válságon, mert az írás számomra nagyon fontos, csak még keresem az utat, amelyiken tovább szeretnék menni.
Utolsó kommentek