Morzsák

...autentikus székely akcentussal és humorral. 100% a könnyesre röhögés :D

A kedvenc idézetemet kérték és eszembe jutott, hogy én ebből a dalból szeretek a legjobban idézni. Kedvet kaptam, hogy ma este meghallgassam egy párszor.

A tavasz a megújulás fogyókúra évszaka! ...Legalábbis én ilyenkor kapom a legtöbb fogyós bogyós vagy cseppes spam-et. Az ilyen bigyuszok elvileg fantasztikus dolgokra képesek: pl az egyiktől naponta lehet fogyni 1 kg-ot. Ha ez tényleg működik és én beszednék egy dobozzal, alultápláltnak néznék ki, mert csak 3-4, max 5 kg-ot találok fölöslegesnek magamon!

...De legalább egy esély arra, hogy rövidüljenek a várakozási listák és visszaessen az illegális szervkereskedés.

Péntek este csak úgy gondoltunk egyet négyen, hogy ki kéne mozdulni. A párom szétnézett, hogy megy-e egy órán belül valami ígéretes, nem lövöldözős, nem fantasztikus, nem horror film. Ezt találtuk:

Újra kedvet kaptam az irogatáshoz.

Tegnap eszembe jutott, hogy indítani kéne egy tematikus blogot a legújabb hobbymról: a muffinokról. Először azt mondtam, hogy majd csak a jövő héten, aztán annyira a bögyömben volt a dolog, hogy tegnap meg is írtam az első posztot. A blog a Muffin mánia néven fut. Azért, hogy ne akadozzon és legyen minél változatosabb, még három muffinmániás barátnőmet is beszerveztem. Mindenki teljes jogú szerekesztő.

Azt hiszem, itt is várhatóak a magasabb hullámok. Nagyon hiányzik az írás, és most van is néhány olyan dolog amit szívesen megosztanék.

Ma többször is szembejött velem a banális felfoghatatlan. Egyszerűen nem értem...

Elég feltűnő, hogy mostanában egyre szélesednek a hézagok a posztjaim között. Az az igazság, hogy néha olyannak érzem a blogomat, mint egy egyszezonos cipőt: csak rövid ideig érdekes, utána csak lapul a cipősszekrény mélyén, mert már nem talál a következő évben vásárolt holmiimmal, vagy csak egyszerűen röhelyes.

Az énblognak nincs konkrét meghatározása. Ha mégis ilyesmivel próbálkoznánk, azt mondjuk, hogy személyes dolgokat szokás leírni. De mennyire személyeset?

Nem azért pihentetem az írást, mert eseménytelennek és ingerszegénynek találom az életemet.

Az ismerősi körben nagy kavarodásokat lehet okozni egy-egy esemény leírásával, vagy már csak azzal is, hogy miért szerepel a nevük, vagy utalások rájuk nézve, amik bővebb ismeretségi körben egyértelműek. Olyan dolgok is vannak, amiket nem szeretnék a nagy nyilvánosság elé vinni.

Ezen túl mindenféle apróságba beleakadok: a sablonokat piszkálom, vagy a bemutatkozásomat. Valamivel mindig baj van.

Igyekszem valahogy túltenni magam ezen a válságon, mert az írás számomra nagyon fontos, csak még keresem az utat, amelyiken tovább szeretnék menni.

Van néhány olyan ember, akivel nem ismerjük elég jól egymást. Mégis, ha nagy ritkán összefutunk, pl egy tea mellett beszélgetni, valami olyasmit érzek, mintha csak nagyon kevés hiányozna a legjobb barátom/barátnőm kategóriáig. Ilyenkor felszabadulok a gátlásaim alól és jól kibeszélem magam, még eléggé személyes, bizalmasabb jellegű dolgokat is elmondok. Jó ilyenkor, hogy egy másik szemszögből is láthatom magam, vagy ha nem igazán jön feedback a mondanivalómra, legalább jól kibeszélem magam, és örülök, hogy meghallgatnak.

Ez egy idegölő várakozásból és a kényszer-semmittevésből inspirálódott poszt. Úgy is mondhatom, hogy elfojtott hiszti. De a net mindent megold. Az unalom első fázisát a Google Reader-rel lehet kimeríteni, mert akkor még nem lustult el az agyam, és érdekel valamennyire a külvilág is. Utána jön egy nagy adag Flickr kép. Ha még ezután is várakoznom kell, és netán valami ötlet is átsuhan az agyamon, akkor blogolok. Mint például most. Osztom a semmit egy posztban.