Van egy olyan játék, amelyikben feltételezzük valakiről, hogy hajótörést szenved és ki kell válasszon egy listáról néhány olyan tárgyat, amit magával vihet. Nem feltétlenül a szó szoros értelmében életmentő holmikra kell gondolni. Természetesen meg kell indokolni, hogy mi miért fontos. Nem hiszem, hogy lélezik ember, aki kis csomag nélkül hagyná el a hajót.

Mindenkinek vannak kincsei. Én ebbe a kategóriába sorolom a lakást amelyikben felnőttem, a szobám ablakát, mert déli irányba néz, és barátságos a kilátás, könyveimet, a két nagy doboz gyöngyöt, amit bővítek vagy újrahasznosítom a meglévőket, a zongorát a nappaliból, a babaházat amit apám készíttetett nekem fából, egy öreg macit, a családi autót mióta vezetek és a nagyanyám kertjét.

Hazautazáskor minenki azt mondja, hogy a családját és a régi barátokat szeretné látni. De vajon hányan gondolják ezt úgy istenigazából őszintén? Mindenkihez azt a modell jut el valahonnan, hogy ne mutassa, ha materialista csak emberekhez szabad kötődni. Pedig milyen jól esik egy mocsok albérletből vagy bentlakásból (kollégiumból) hazamenni a természetes élőhelyre, egy jót nyújtózni a megszokott, saját ágyon, végignézni a többi kedves tárgyon, és enni valami finomat! Nélkülük itt, ahol tanulok, enyhe hiányérzetem van. Ahhoz, hogy ezt pótoljam, ide új kincseket kellett szerezni és teremteni. A kincseket meg kell becsülni, mert azok igen is örömet tudnak okozni, bármennyire is mondják egyesek, hogy nem az anyagi dolgokban van a boldogság.