Nem hittem a szememnek tegnapelőtt, amikor Sepsiszentgyörgyön, a Három rózsánál jártam. Azt mondják a helybeliek, hogy ez Románia egyetlen tejautomatája. Szerintem legalább olyan pihent szerkezet, mint a pöttyös túrórudi automaták a magyarországi strandokon. Még nem ittam belőle tejet, de majd ezt is ki kell próbálni, amíg itt vagyok.
Egészséges dolog a józanság keretein belül bízni magunkban, hogy egy komolyabb feladatot teljesíteni tudunk. Csak ez nem mindig megy, mert sajnos, az a típusú ember vagyok, akinek nem nehéz földbedöngölni az önbizalmát. A másik probléma pedig az, hogy az önbizalmam az életkedvemmel együtt vadul hullámzik, csak egészen ritkán van egyensúlynak nevezhető szinten.
Az utóbbi pár hétben beazonosítottam néhány olyan okot, amik elküldték a pozitív életfelfogáshoz szükséges láthatatlan dolgaimat a béka segge alá. Csak az a legnagyobb baj velük, hogy még nem tudom elvágni a kommunikációs csatornát köztük és a lelkem között, amikor sérülésveszély van.
A székely virtus vagy a magyar nemzeti önérzet sokszor azt diktálja errefelé, hogy rúgjuk csak, ahol lehet, a románokat. És ez fordítva is igaz. Pedig annak a számunkra nem is igazán kedves népnek van egy-két olyan tulajdonsága, amit ha felismernénk, megoldhatnánk a puskaporos helyzeteket. Sokan mondják, hogy babonás nép, és könnyen a lelkére lehet beszélni valamit, csak tálalás és érzelmi hullámhosszok eltalálásának kérdése.
Mi lenne, ha tennénk egy kísérletet?
A nőkön a vékony zsírréteg olyan mint a házakon a szigetelés. Jól néznek ki vele, és praktikus dolog is.
Ez egy székely szó. Egy ige. Az igető csűrmög. A múlt idejű ragozás egyes szám harmadik személyben csűrmögött.
Hiányzik a blogolás. Mostmár megszűntek nagyjából a firkálást akadályozó dolgok, és újra szövegbe öntöm a gondolataimat.
Eddig hol voltam? Költöztem, tanultam, és két lecke között azon meditáltam, hogy milyen színűre fessem majd a falakat és milyen bútorokkal rendezkedjek be. Ha már nagyon hiányzott valami társadalmi dolog, átfutottam a Reader-emet, de az legtöbbször csak lehangolt, többnyire a politika miatt. Természeteresen futott még a heti/napi programban egy kis kimozdulás is, ami vizsgaidőszakban elengedtehetlen dolog a végleges besavanyodás ellen.
Összességében véve most mindenfélével elégedett vagyok. Jegyezzétek meg, mert ritkán mondok ilyet!
Most megint vakáció, de kivételesen nem találtam ki magamnak semmi nagyszabású, megvalósíthatatlan tervet. Két hét múlva dolgozni fogok, szerintem ez most elég lesz.
Nem egy lélekmelengető érzés, amikor a szülővárosomban az olyan boltok kilencven százaléka, ami iránt érdeklődést tanúsítok, rövid életű. Futott már a kreatív hobby-bolt (itt az embereket csak a mintaként szolgáló, elkészített dísztárgyak érdekelték volna, az alapanyagok kevésbé), az ajándékbolt jópofa, ízléses dísztárgyakkal, többek közt Erdélyre jellemző, fából készített népies holmikkal, és végül a gyönyörű, nagy könyvesház, tele mindenféle magyar könyvvel.
Az utóbbi néhány héten szinte teljesen megszűnt az internetes társadalmi életem. Nem mentem sehova kirándulni, haza sem utaztam, de még csak azt sem mondhatom, hogy ellepett a sok projekt és tanulnivaló. A napjaim valami maradandó drága dolog hajkurászásával telnek, amivel valahogy mindig sikerül elkerüljük egymást. Aztán hazajövök és vár a Betegem. Meghányjuk-vetjük vele a dolgokat, zsémbesen elvégzem a házimunkát amit sokallok néha mint egy 50 éves életeúnt, világfájdalmat érző asszonyka. A tanulás valahogy háttérbe szorul a többi dolog miatt. És furcsán hangzik, de hiányzik. Pedig önként vállaltam fel a többi hülyeséget. Azt hiszem, picit koravénné váltam 22 éves koromra, pedig annyira gyerek vagyok még legbelül.
Tavaly, a Föld napján figyelmeztettem egy ismerősömet, hogy kapcsolja le este a villanyt egy órára. Azt mondta erre, hogy hülyeség. Ő dolgozni fog abban az időpontban, amikor a hivatalos villanyoltás zajlik, tehát a számítógépe be lesz kapcsolva, a lámpát még meglátja, de azt amúgy is hangyagolni szokta, világít a képernyő annyit amennyit kell. Végül mégis úgy hozta a sors, hogy együtt töltsük a Föld napja estéjét, méghozzá villany nélkül, mert elég volt egy-két gyertya fénye ahhoz, ami akkor történt a szobámban.
Nem is gondoltam volna, hogy így megöregedett az örökké fiatal és divatos Barbie. Körülnéztem a neten, és elnosztalgiáztam annak ellenére, hogy nem is voltam extrém Barbie-rajongó. Elsőként ebbe a cikkbe botlottam. Mindenféle benne van: kis történelem, kritika, stb, nagyon jópofa stílusban. A youtube-on is tettem egy kört és végignéztem mindenféle kisfilmet. A legjobban ez fogott meg, a legjobban sikerült babákkal:
Utolsó kommentek