Morzsák

Az utcán láttam egy apukát a kisfiával.

Gyerkőc: Apa, ha szót fogadok neked, akkor majd játszol velem?

Apuka: Majd meglátom...

Ez a meglátom nem hangzott valami bíztatónak. Ismerem én is őket.

Ritkán találkoztunk, mégis úgy érzem, jól ismert. Azt hiszem, nagyon az emberek veséjébe látott. Egyből rá tudott mutatni az ex-barátaim fő vonásaira, pedig nem sokat időztünk nála, még csak nem is pletykált senkivel. Szeretett is, csak nem úgy, ahogy természetes volt számomra a szeretet megnyilvánulási formája. Hát igen... egy gyereket könnyen lehet befolyásolni. Persze ezt csak most tudom felfogni, érettebb aggyal, és úgy, hogy nem otthon tanulok: távol vagyok, van rá alkalmam, hogy elgondolkodjak ezen-azon. Egy nagy táblát is másképp lát az ember, ha hátramegy pár lépést, és nem fél méterről nézi.

Többször vagyok úgy, hogy eszembe jut valami felnőtt fejjel, amit olyasvalakivel osztanék meg, aki már sajnos nincs köztünk. Vagy csak egyszerűen sajnálom, hogy nem ismerhettem meg jobban, mert túlságosan gyerek voltam még (bármilyen értelemben), amikor meghalt.

Ha azt szeretnéd, hogy valami jó történjen veled, nyitott kell lenned rá. A sült galamb sem tud berepülni csukott szájba.

Szombat este ismerkedtem meg vele az utolsó vizsgám után. Vagány film, jópofa, ízléses figurákkal, ügyesen alakított jellemekkel és ötletes sztorival. Kivételesen a szinkronhangok is tesztenek benne. 

Az teljesen korrekt, hogy a kutya "kidolgozására" fektették a legnagyobb hangsúlyt a szereplők közül. Gratulálok hozzá, imádnivaló lett! Személy szerint viszont a galambok a kedvenceim.

Mindenkinek ajánlom, szerintem a nem igazán animáció rajongók is szeretni fogják.

A magyar bemutató már biztos ismerős, ezért ideszerkesztem inkább az eredetit. Úgy gondolom, ezt okosabban sikerült összevágni és talán jobban kiemeli a film lényegét.

Ha kihívásra és kalandra vágyom, nem feltétlenül kell a konyhánál messzebb mennem. Az egyik nehézségi faktor (egyelőre) a konyhai mérleg hiánya, a szemmérték vagy érzés szerinti súlymérés pedig sosem volt az erősségem.

Ma időmilliomosnak éreztem magam és különösen vágytam egy kis konyhai kihívásra, és nudlit, más néven angyalbegyerőt készítettem. Ehhez 800 g burgonya (pityóka, krumpli: kinek hogy esik jól), 300 g liszt és még egy-két apróság szükséges. Fogtam 4 db szép, méretes burgonyát, és jobb híján összehasonlítottam a tömegüket majdnem 1 l vízzel, mert kb annyi kell legyen veszteséggel együtt. Sajnos, nem rendelkezem egy érzékenyebb mérleg képességeivel, és - mint utóbb kiderült, én másfél kg krumplit főztem meg az ebédhez, és igencsak elcsodálkoztam eleinte azon, hogy mi a fészkes fenétől ragad a massza, és miért lesz taknyos a nudli, miközben fő. Persze aztán leesett, hogy valamit kéne javítani a helyzeten. Gyúrtam még egy kevés lisztet a tésztába, aztán még egy keveset, aztán még... amíg majdnem 1 kg lisztet felvett. Jó sok ideig gyúrtam rendületlenül, hol röhögtem, hol szidkozódtam, és végig azt hittem, hogy már csak egy lehelletnyi lisztet kell hozzáadjak a tésztához.

Végül használható lett, de egy hadseregre való mennyiség várt további feldolgozásra. Aztán elkészült belőle a mai ebéd és a holnapi, plusz egy kevés extra. És már nem bírtam tovább, túl sokat izzadtam a konyhában, meg kellett váljak a maradéktól, ami mellesleg több volt, mint amit felhasználtam. Most biztos egy kóbor állatt lakmározik belőle, és biztos szid, amiért egy része még mindig ragad.

A mi adagunk a sok szerencsétlenkedés ellenére isteni lett. Remélem, meg tudom állni, hogy ne faljam fel késő este a holnapi adagot.

Utazás közben jól esik kibámulni az ablakon, bármerre is járunk, és nem gondolni semmi konkrétra, vagy azon szórakozni, hogy milyen lehetetlen dolgok jutnak eszembe. Pedig lenne lehetőség a hasznos időtöltésre, mert ott van a táskámban egy könyv...

- A kanpulyka megeszi a pulykatojást...

- Miii?

- Kanpulyka. Miért? Nem így hívják a hímnemű pulykát?

- :D az pulykakakas.

[...]

- És akkor a nőstény pulyka az a pulykatyúk?

- Igen.

- Hmmmm....

- Vagyis csak pulyka. Vagy tojó.

- Azt hittem, a tyúk meg a kakas egy külön szárnyasfaj elnevezése...

Nem vagyok hosszú ideig haragtartó, mert pár nap után a harag közönnyé változik nálam. Minél jobb barátságban voltam valakivel, annál kíméletlenebben közönyös leszek.

Szembejött velem az utcán. Lépésgyorsítás, rövid köszönés. Azt gondoltam: "vajon miért nem akkor futok össze vele, amikor egy kicsit jobban áll a hajam?" (Nem vagyok leszbikus!) Utána pedig azt gondoltam, hogy normális dolog-e amit azelőtt gondoltam. A következő gondolatom pedig az volt, hogy ő mit gondolhat rólam emberileg.

Aztán hazajövék és lőn újból közöny feléje.

Mit szokás kezdeni manapság egy komolyabb gyilkossal? Texasban pl kivégzik. Mifelénk remélhetőleg életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik.

Na de mi a fészkes fenét ér egy életfogytig tartó börtön? A gyilkosunk nyugodtan ül a sitten. Néha kiviszik valahova dolgozni. Van könyvtár, TV, konditerem. A kaját most nem sorolom a számára pozitív dolgok közé, mert lehet, hogy anyuka jobban főzött annó. Ha nem elég kemény a legény, esetleg megerőszakolják, vagy megsapkázzák. Vigyázni kell az emberünkre, mert megszökhet. Vagy csak úgy ni, az egészségére, hogy azért ne verjék meg a többiek olyan erősen. A kaja, konditerem, stb viszont pénzbe kerül az államnak. Pl én, mint leendő adófizető, nem szívesen támogatnám a különösen veszélyes emberek eltartását.

Vegyünk tetszőlegesen egy 35 éves pasit, aki megerőszakolt két lányt, és egy kisfiút, kirabolt egy öregasszonyt és megölt egy (vagy két-három) embert. Most nem nézek utána, hogy az épp érvényben lévő törvények szerint milyen büntetést kaphat, de valószínűleg életfogytiglant. (Legalábbis nekem így lenne logikus.) Az én javaslatom halálbüntetés lenne, de nem abban a formában, ahogy a texasi ember életét szűntették meg. Akkor már okosabb volna kibelezni őt, amennyiben egészséges, mert hatalmas várólisták vannak szervi átültetésre. Így valamennyire helyrehozhatná azt amit tett. Bónuszként pedig talán visszaszorulna a szervkereskedés, mert bizony, az is egy ronda bűnözési forma. Az emberünk börtöni költségeit pedig egy kórháznak lehetne adni, mert az állami egészségügyi létesítmények állapotára van bőven panasz.

Rövid ideig időmilliomosnak érzem magam és lustálkodom vagy épp egyszerre "veszem elő" az összes hobbymat, esetleg csatangolok a városban. Ez sajnos annyira nem is igazi vakáció. Épp csak az első napokban lehetek időmilliomos, mert a végére maradt egy vizsgám, de az is lehet, hogy 2. (Épp ezekben a percekben próbálom meglesni, hogy mi a helyzet, de egyrészt a tanárok lassan javítanak, másrészt az internetes jegynézegetős rendszer rémes.)

Lelki vonzata is van szinte minden vakációmnak, mert ezek olyan mérföldkő-szerűségek, ahol megállok és visszanézek.