Morzsák

Bosszantó:

• semmi kreatív nem jut eszembe
• van egy ötletem, amiről azt hiszem, hogy eredeti, de a google-ben utánanézve Dunát lehet rekeszteni a nagy "találmányommal"
• van egy ötletem, ami tényleg eredeti, de kb a harmadik olyan kérdésnél, ami a megvalósításával kapcsolatos, rájövök, hogy életképtelen dolog
• nincs sem ötlet, sem idő a megvalósítására, ha véletlenül lenne is valami, mégis tárt karokkal várom
• közel vagyok ahhoz, hogy elindítsak valamit, de visszább lépek egyet, mert hiányzik az a szikra ami elindítja a motrot, és úgy semmit sem ér az egész
• a bosszúságok egymásra tevődése újabb bosszúságot okoz, és így tovább

... túl kell élni. Rekurzívan le kell bontani a bosszúságok egymásratevődését, amíg el nem jutunk a nullás szintre. (Hogyan? Valami ötlet?)

Általánosságok - szerintem:

• igazi ötletek semmittevés lazítás közben keletkeznek, nem akkor amikor valaki az agysejtjeit feszegeti azért, hogy szüljön valamit
• a stressz káros hatással van az ötletszülésre, hosszú távon meddőséget okozhat
• az nem igazán működik, hogy előbb a kötelező dolgokon legyen túl az ember, s utána lehet görgetni az ötleteket a siker felé, mert az a pillanat sosem jön el, mindig lesz valami sürgősebb
• hasznos lehet kipróbálni valami önkifejezést segítő dolgot, hátha az megnyitja egy kicsit az ember fejét
• nem biztos h működik a banki kölcsön reklám szerű lelkesedés, hogy MOST VÁGJUNK BELE!!!, mert ha nem vagyunk elég körültekintőek, ihatjuk majd a feketelevest - ahogy az életben is néha

Perpillanat ennyi ötletem van az ötletekkel kapcsolatban.

Egy újabb kreatívkodó Microsoft termék. Leírás helyett mutatom inkább a reklámot. (100 pontos kérdés: milyen notebookot használnak a reklámfilmben?)

Nem csak én tartom gagyinak. Hosszú, és a sztorija is bugyuta meg csöpögős. Az az érzésem, hogy az 5 éves gyerekeket szerették volna megfogni ezzel a reklámmal.

A Songsmith-szel nem lehet még világmegváltó dolgokat művelni, de elindított egy újabb videófeltöltő hullámot a youtube-on, mivel ügyesen meg lehet mókolni vele a meglévő zenéket. Főleg a rockot nem kímélték a viccelődők, de kapott azért Britney és Eminem is egy-két vicces "remixet".

A mai nagy szürkeségben ezen a videón betegre röhögtem magam:

Hosszabb kávészünet, nassolás, netezés. Tipikus időhúzós elfoglaltság. Megnéztem, mi hír a google reader-en a magyar oldalakról, mert ha álmos vagyok és nyűgös, nincs kedvem más nyelven olvasni. Fel is borzolta alaposan az idegeimet két hírmorzsa.

Ejnyebejnye... Mit csinálok én itt? Nem kéne tanulni?

Kiírtam státusz üzenetnek, hogy pihengetek és lustálkodom, mire páran be is köszöntek, és azt mondták, hogy tanuljak, vagy egyéb tanulással kapcsolatos dologról volt szó. Na de hát jól esik néha a polgárpukkasztás.

Tegnap megtaláltam a sokadik arcomat.

Úgy érzem, nem tud közvetlenül befolyásolni senki, mert ahhoz túl makacs vagyok. De közvetetten nagyon is, azáltal, hogy gondolatokat ébreszt bennem. Áll valaki mellettem, és velem szemben, aki rávezetett néhány lényeges dologra. Ez kölcsönös. Olyasmi, mint amikor két orvos párhuzamosan gyógyítja egymást.

• a vizsgaidőszakot megelőző projekt-leadásos időszakhoz képest bőségesen jut idő alvásra
• az átlagosnál több nassolás megengedett ilyenkor, sőt, abszolút szükséges kedvcsináló a tanuláshoz
• mivel épp csak vizsgázni kell bejárni az egyetemre, ki van iktatva annak az esélye, hogy gyakran késsek (vizsgára pedig összeszedem magam, már csak azért is, mert utolsó pillanatban nincs már türelmem tanulni)
• reggeltől estig képtelenség tanulni; a szabaddá tett percekben csak úgy áramlanak az ötletek az agyamba, hogy tanuláson kívül mennyi mindenbe vágnék bele
• ilyenkor frissítem fel a ping-pong "tudásomat" a közeli játszótéren, ha az időjárás megengedi (az agyból ki kell szellőzzön a fölösleges szemét, és amúgy is a mozgás segít abban, hogy az új információt könnyebben elraktározzam)

Lélegzetelállító lehet Ron Mueck műveit élőben látni a képek alapján. Akinek nem elég az előbbi link, keressen még rájuk google-en, a szobrok csomagolásáért és a méretarányokért mindenképpen megéri.

A szobrok méreteinek megválasztása még kérdéseket vet fel bennem. Szerintem nagyban nehezebb tökéleteset alkotni, mint kicsiben, és egy nagyobb szobron több a részleteznivaló, mint egy kisebb méretűn. Az is lehet, hogy a méretkülönbség is művészi fogás, hogy a nézők hol óriásoknak, hol törpéknek érezzék magukat. De akárhogy is boncolom itt a méretek témáját, az tény, hogy Ron Mueck minden szobrot kidolgozott a feje búbjától az utolsó szőrszálig a lábujján.

Ennyit aludtam vasárnapról hétfőre, hogy befejezzem a legfélelmetesebb projektet. Persze este 9-kor még úgy tűnt, hogy még csak három óra, és megszületik a végleges forma, aztán éjfélkor is úgy láttam, hogy 3-ra elkészül. Végül szőröstől-bőröstől reggel fél 8 előtt lett meg, de arra sem mondhatom, hogy tökéletes, szépséghibamentes mű. 8-kor volt a leadás.

A projektezésben az volt a jó, hogy csapatmunka volt. Ketten kellett alkossunk. A találkozás nem okozott problémát, mert közel lakunk egymáshoz, és amúgy is barátnők vagyunk. Ebben az a jó, hogy mégsem savanyodunk bele annyira a szorgoskodásba, mert van még egy ember akihez szólni lehet, és időnként szidni a közös ellenségünket amelyik a hardware-es tantárgyaknál üldöz: rézfaszú baglyot. A társam végig kitartott mellettem, reggel együtt mentünk rohantunk projetet leadni.

A leadás végeztével úgy néztünk ki, mint aki normális ember módjára 8 (vagy több) órát aludt, mert annyira feldobott a tény, hogy megszabadultunk egy szörnyű dologtól. Aztán következett az alvás pótlása. D.e 11-től d.u 4-ig aludtam, de 4-kor csak azért ébredtem fel, mert felhívott a kedvesem. Az a nagy igazság, hogy csúnyán megvisel az éjszakázás.

Sajnos, sokminden nem megy úgy ahogy elképzelem. Valahogy másképp kéne felbecsüljem az időt, mert az visszatérő problémám, hogy kevesebb időt számítok egy feladatra, mint amennyi idő alatt valójában elvégzem. Ez pedig ahhoz vezet a kezdeti optimizmus után, hogy elégedetlen leszek magammal.

Találtunk a Karlsplatz-i megálló egyik kijáratánál több hatalmas tükröt kijelzővel. Statisztikai adat-szerűségek. Vajon itt, miután mi hazajöttünk, visszaugrott-e a számláló eggyel?

Hova tűntem...? Hátat fordítottam egy halom projektnek és tanulnivalónak, mert már ősszel elhatároztuk négyen, hogy Bécsben szilveszterezünk.

Persze eléggé bili füle hangulatban voltam, amikor láttam, hogy hiába kínlódtam napokig eredmény nélkül két projekten és nem tudom folytatni őket az utazás miatt. Titokban reménykedtem benne, hogy valamikor két városnéző séta között, melegedés közben jut idő dolgozni rajtuk, de ahogy elhagytam a szülői házat, ez a késztetés megszűnt, a kirándulás alatt a laptopom elő sem került a táskából, csak hazafelé az úton, és akkor is kevesebb mint 10 percre.

Igaziból most kezdem felfogni felnőtté válós fejjel, hogy mi is a jelentősége egy munkahelyi szabadságnak (persze a munkahely még odébb van). A kirándulás jót tett: kiszellőzött az agyam, nem foglalkoztam semmi sulis problémával. Az otthoni gondjaimtól is megkönnyebbedtem, mert volt akinek elmondjam, hogy mi bánt, és ezzel együtt mintha össze is zsugorodott a súlyuk.

Remélem, tanulás szempontjából ez a kis kiruccanás pozitívan fog hatni és teljesen más lelkülettel megyek neki a leadásoknak és a vizsgáknak mint az eddigi két évben, szorgalmasan eltöltött téli vakáció után. Tömörebben megfogalmazva: szárnyalás lesz, nem szarnyalás.