Morzsák

Ígérem, nem fárasztalak többé titeket a Karácsonyhoz kapcsolódó bejegyzéseimmel, mert látom, mindenki utálja ezt az ünnepet ilyen-olyan okok miatt.

Én most nyelvet öltögetek rátok, mert nekem a Karácsony mindig jól telik, és igen is szeretek rá készülődni, jól esik meglátogatni a kevéske rokont akivel egy városban élek, vagy telefonon beszélgetni azzal, aki távol van tőlem.

Ebben az évben kaptam a legpoénosabb ajándékokat: húspotyolót és antistressz tusfürdőt, egymás mellé csomagolva. Volt más is, "normális dolgok", de azokon nem lehetett olyan jól szórakozni. Az unokatestvérem, akiből építészt farag majd a BME, 2 gerendadarabot fog kapni. A többieknek 20 év körüli, padlásról vagy innen-onnan előkerült holmik jutottak. Olyanokat aztán tényleg nem lehet bárhonnan szerezni!

Szerényen megjegyzem így a bejegyzés végén, hogy a mézeseim is remekül sikerültek.

Képeslap, sms, internetes képeslap, email, esetleg offline üzenet. A felsorolt üdvözlet-formák fénykorai nagyjából ebben a sorrendben követték egymást. A hagyományos képeslap fokozatos eltűnését egyesek a lustaságnak tudják be, mások teljesen normális dolognak tartják.

Én az utóbbi táborba sorolom magam, mert egyrészt amúgy is eleget költekezik az ember ünnep előtt, másrészt a fogadó fél nem biztos, hogy pár napnál tovább fogja tárolni, főleg akkor, ha valami fantáziátlan tömegterméket veszünk. Így aztán a csomagoló papír és a képeslap egy kutya - mind a szemétbe kerül, tehát fölösleges hülyeségek miatt károsítjuk a természetet.

Nem vezetek olvasónaplót, de van egy füzetem, ahova kiírok egy-két részt azokból a könyvekből, amiket olvastam. Azzal a szándékkal indultam a könyvespolchoz, hogy keresek az idézetgyűjteményemből valami jót, ami ide illik, és pontosabban leírja a pillanatnyi hangulatomat, mint ahogy én most meg tudnám fogalmazni. Sajnos, az már nem jutott eszembe, hogy az olvasós füzetem nincs velem. (Ilyen az, amikor az ember két helyen lakik.) Az itthon hagyott könyveim közt sem találtam meg azt, amit akartam. A képpekkel és a zenével is ez a helyzet.

Üresség? Kiégés? Ezek olyan csúnyán hangzanak. Álmos is vagyok istenesen, de az meg túl banális, és ebben az órában nem csoda. Kísértenek a befejezetlen projektjeim.

A legnagyobb bajom talán a hiányérzet. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire nehezen emészthető dolog. Most érzem csak át, hogy annak az elcsépelt kis szónak, hogy hiányzol, mekkora súlya van.

Kellemetlen dolog kötelességből, azaz munkahelyi elvárások miatt ajándékot vásárolni, főleg ha nincs ötlet, vagy ha drága dolgot kell venni, és ráadásul sokat is. Én mindig is elítéltem az ilyesmit, mert ilyenkor kerülnek az emberhez a leghaszontalanabb lomok, és véletlenül sem azok a csokik, italok, esetleg illatszerek, amiket a célszemély szeret. Ilyenkor az ajándékozó 80%-ban csak arra figyel, hogy legyen valami komolynak kinéző, lehetőleg olcsó vacak, amivel le lehet tudni az ajándékozást.

A naplóírást kisiskolás koromban elkezdtem. Igyekeztem ehhez keményfedelű, kulcsos füzetet beszerezni. Nem voltam rendszeres naplózó, volt, hogy hetekig hanyagoltam az írást. Akkor írtam csak, amikor valami érdekes történt, vagy ha olyan gondolataim voltak, amiket vagy senkivel, vagy csak a legjobb barátnőmmel közöltem.

Van egy olyan játék, amelyikben feltételezzük valakiről, hogy hajótörést szenved és ki kell válasszon egy listáról néhány olyan tárgyat, amit magával vihet. Nem feltétlenül a szó szoros értelmében életmentő holmikra kell gondolni. Természetesen meg kell indokolni, hogy mi miért fontos. Nem hiszem, hogy lélezik ember, aki kis csomag nélkül hagyná el a hajót.

Mindenkinek vannak kincsei.

Angolszász hatásra mifelénk is szokása a Mikulásnak vagy Télapónak (kinek hogy tetszik), hogy Karácsonykor hozza az ajándékot. Mostanában a krampuszait is többnyire elhagyja, egyesek szerint azért, mert a sötét kis lények a büntetést szimbolizálják a keresztény kultúrában, és ezért nem férnek bele a fogyasztói társadalom világképébe. A 21. századi joviális öregapó még virgáccsal sem sűrjen stresszeli a rajongótáborát.

Persze nem változnak fénysebességgel az ünnepek és a szokások. Szerintem most valami átmeneti stádiumban vagyunk. Kavarodnak az ember agyában a képek, a Mikulás jön december 5.-én (vagy 6.-án), és 24.-én is, az Angyal helyett vagy mellett.

Délutáni kávézás közben mutatta meg Morzsili keresztapja ezt a videót. Benne van a zene története a középkortól a 21. századig, korszakonként pár másodperces dallammal több ismert zenei alkotásból. Ügyesen szabdalták és pakolták össze a különböző részleteket. A jó zene mellett az arcukra és a mozgásukra is érdemes figyelni. A futurisztikus tárgyak kedvelőinek ínyencség a hegedűjük. Tőlem megkapják a fiúk az 5 csillagot.

A hipermarketekben jó esetben csak november elejétől nyomatják. Érdekes lenne vonalkákat húzni, amikor elcsípünk belőle részleteket az utcán, bevásárlás közben, vagy rádióban, és Szenteste megszámolni. Aztán valamikor 60 éves korunkban összeadhatjuk az évenkénti strigulákat. Vajon mennyit kapnék, ha 21 évesen kezdeném el vezetni a statisztikát?

Amikor megláttam a rózsa dzsemes testvére mellett, az első reakcióm az volt, hogy te jó ég, mik vannak!, de a következő bevásárláskor a kosaramba tettem elég furcsa dolog ahhoz, hogy érdemes legyen kipróbálni jelige alatt.

Még nem ettem hasonló színű és illatú joghurtot. Halvány kékes-zöldes, zsenge diódarabkák úsznak benne. Jól esik szellemi tápláléknak (értsd: tanulás mellett elfogyasztott édesség) csoki helyett.

Persze ez is csak egy műanyagba csomagolt tejtermék, sajnos, bővelkedik adalékanyagokban, mint a többi.